Leírás
2013 januárja óta működik önsegítő csoportunk, melyet Veszprém megyei, autizmus spektrumzavarral élő gyermeket nevelő szülők hoztak létre. Egyesületünk 17 alapító taggal kezdte működését, jelenleg 43 tagunk van, többségében gyermekük által érintett szülők.
Eddigi tevékenységek
- 100-110 résztvevő előtt autizmus prezentációt tartottunk.
- Részt vettünk az Esély Napi konferencián, bemutatkoztunk a Civil Napokon.
- 2014 óta az április 2-i autizmus világnaphoz kapcsolódóan zenés- és gyermekprogramokat, kék lufis felvonulást, előadásokat, kirándulást szervezünk.
- Segítettük a tapolcai szülőcsoport indulását.
- Felújítottuk a veszprémi önkormányzattól használatra kapott helyiségeket, ahol fejlesztő foglalkozások, szülőcsoportok és – képzések zajlanak.
- A 2016. évi autizmus világnapjára megjelentettük az 5-10 éves, integráló intézménybe járó autizmussal élő gyermekek társainak szóló (mese)könyvünket Csillagbusz címmel, melynek szerzői Egyesületünk felkérésére Dr. Stefanik Kriszitna autizmus szakértő, és Bartos Erika mesekönyv író-és illusztrátor.
- A könyvet 2016 tavaszán támogatásokból eljuttatjuk az ország általános iskoláinak kb. 90 %-ába, az óvodák és könyvtárak nagyjából felébe.
Főbb céljaink
- A megkezdett munka folytatása és kibővítése
- Képzési lehetőségek megteremtése a szülők, fejlesztési lehetőségek biztosítása a gyermekek számára.
- Olyan komplex információs- és fejlesztési központ létrehozása, ahol a terapeuták egymással együttműködve végzik gyermekeink testre szabott, egyéni és kiscsoportos fejlesztését.
- Olyan hely, ahol a frissen diagnosztizált / meglévő diagnózissal rendelkező gyermekek szülei segítséget, információt és támogatást kaphatnak.
- Az autizmus társadalmi elfogadottságának növelése, fellépés az esélyegyenlőség biztosítása érdekében
- Hiteles információnyújtás, reális kép kialakítása az autizmus spektrumzavarról.
Forrás:
https://aosz.hu/tagszervezet/autispektrum-egyesulet-a-veszprem-megyei-autista-gyermekekert/